Még egyszer a vagyonosodási vizsgálatot végző APEH ellenőrök megvesztegetéséről
Mi is történt? Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség bűntető eljárást indított az APEH Közép-magyarországi Igazgatósága egyik osztályvezetője és társai ellen. A sajtóhírek szerint a nyomozó szervek 2008. szeptember 15-én kétmillió forint átvétele közben tetten érték és őrizetbe vették az említett személyt. Az osztályvezető az igazgatóság egyik SZJA ellenőrzési osztályának volt a vezetője, amely osztály vagyonosodási vizsgálatokat is végzett. A volt APEH-es munkatárs közszolgálati jogviszonya 2008. szeptember 16-án megszűnt. Az ügy teljes felderítésében az APEH szorosan együttműködik a nyomozást végző hatósággal.
Az APEH Közép – Magyarországi Igazgatóságán a következő intézkedésekre került, illetve kerül sor:
• az ügyben érintett osztály által 2007. január 1.-től 2008. szeptemberéig végzett 573 db vizsgálat tételes áttekintésére, szükség esetén törvényességi vizsgálat, illetve felülellenőrzés elrendelésére kerül sor;
• szakigazgatói irányítás mellett szakértői csoportot hoztak létre a gyanús, illetve komolyabb ügyek kontrolljára;
• napi együttműködés van az igazgatóság és a Biztonsági Főosztály között a felmerült kérdéses ügyek esetében;
• folyamatos továbbképzést tartanak a revizoroknak a szakmai tapasztalatok alapján;
• az igazgatóság teljes osztályvezetői állománya részére soron kívül speciális vezetőképző tanfolyamot szervezünk (kiemelve a vezetői felelősség jelentőségét, a fegyelmi és biztonsági kérdéseket);
• az igazgatóságon belül egységes szervezeti irányítás alá kerülnek a vagyonosodási vizsgálatok;